Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseOldal nyomtatása

UNION Biztosító: árral szemben

Növekvő díjbevétel a szűkülő hazai biztosítási piacon


Az UNION Biztosító a tavalyi év során több mint 11 százalékkal, 28,8 milliárd forintra növelte díjbevételét, ami annak fényében különösen figyelemre méltó, hogy a korábbi tendencia folytatásaként 2009-ben további 7 százalékkal esett vissza a hazai biztosítási piac díjbevétele. A társaság 2009-ben is az innovatív üzleti megoldások bevezetésére helyezte a hangsúlyt. A biztosítási piacokra jellemző globális trenddel ellentétes irányban fejlődött a társaság bécsi székhelyű anyacége, a Vienna Insurance Group (VIG) által fémjelzett cégcsoport is, amely első alkalommal lépte át a 8 milliárd eurós árbevételi szintet.


"A Vienna Insurance Group egyik magyar leánycége, az UNION Biztosító 2009 folyamán, az előző évhez képest 11,2 százalékkal növelte díjbevételét. Ezzel – a piaci tendenciákkal szembeszállva – az egyik legeredményesebb évünket tudhatjuk magunk mögött. A kezelt vagyon 12 százalékkal emelkedett, míg az adózás előtti eredmény 32 százalékkal, egymilliárd forint fölé nőtt.” – foglalta össze az UNION Biztosító tavalyi évi eredményeit Zsoldos Miklós, a társaság elnök-vezérigazgatója.

 

                  

 

A piaci viszonylatban is kiemelkedő teljesítmény hátterében a nem-életbiztosítási üzletág 18,7 milliárd forintos díjbevétele áll, amelyen belül a legjelentősebb növekedést a három és félszeres bővülést felmutató vállalati vagyon- és felelősségbiztosítások területén érte el a társaság. A nem-életbiztosítási terület bővüléséhez a lakásbiztosítások közel 12 százalékos, valamint a gépjármű üzletágon belül a casco 23 százalékos növekedése járult hozzá jelentős mértékben. Mindkét terület pozitív irányú eredménybeli fejlődése ellentétes a tavalyi év során tapasztalt piaci trenddel. A 2008. évi bázisadathoz képest két és félszeresére duzzadó baleset-biztosítási állomány hátterében nagy volumenű, kiemelt partneri együttműködések állnak.

 

Az életbiztosítási üzletág által realizált 10,1 milliárd forintos díjbevételből a hagyományos életbiztosítások 1,4 milliárd forinttal, míg a befektetési eszközalapokhoz kötött életbiztosítások 8,7 milliárd forinttal részesedtek.

A biztosító szerződésszáma jelentősen, 17 százalékkal bővült 2009-ben, ezzel a társaság már több mint 500 ezer biztosítottról gondoskodik.


                       

union24: folytatódó innováció

Az elmúlt év folyamán elindított, union24 névvel fémjelzett üzletág is arról tanúskodik, hogy a hazai piacon az UNION Biztosító 2009-ben is élenjárt az innovatív termékfejlesztésekkel, üzleti megoldásokkal. A gyors, rugalmas és korszerű ügyfélkiszolgálást szem előtt tartó, piaci újdonságként megjelenő szolgáltatás bevezetésének az a célja, hogy a biztosítási folyamat házhoz szállításával az ügyintézés teljes skáláját kényelmesebbé tegye: az union24-en keresztül az ügyfelek a számítógépük előtt ülve intézhetnek minden lehetséges funkciót – az ajánlat kitöltésétől kezdve, a zöldkártya-igénylésen keresztül egészen a kárbejelentés kezdeményezéséig. Az online felület a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással nyílt meg, és újabb fejlesztések nyomán rövidesen bankkártyás fizetési lehetőség, illetve casco- és baleset-biztosítási termékek is elérhetőek lesznek a felületen.

 

2010: minőségalapú növekedés

Az UNION Biztosító idei évre vonatkozó tervei között szerepel a rugalmas partnerkapcsolati hálózat bővítése, a minőségi ügyfélkiszolgálás, valamint az innováció továbberősítése.

A termékfejlesztés és értékesítés vonatkozásában – elsősorban a nem-életbiztosítási ágazaton belül – a hangsúly a kockázati típusú termékekre (casco, lakás-, kkv vagyon- és baleset-biztosításokra) helyeződik. Emellett az életbiztosítási területen tervezett – részben máris sikerrel lezárult – fejlesztések mutatják, hogy ez az üzletág is folyamatosan alkalmazkodik az ügyféligények, valamint a gazdasági környezet változásához.

 

"Általánosságban elmondható, hogy az UNION Biztosító továbbra sem kíván részt venni a hazai piacon olyan, az egyes üzletágakra (kgfb-re, ipari vagyon- és felelősségbiztosításokra) jellemző árversenyben, amely gátolja a minőségi ügyfélkiszolgálást, és az ügyfelekkel szemben etikátlan keresztfinanszírozási gyakorlatra készteti a szereplőket" – hangsúlyozta Zsoldos Miklós.

 

Vienna Insurance Group: stabil növekedés a régióban

A Magyarországon két leányvállalattal rendelkező VIG konszolidált szinten, 1,5 százalékos bővülést követően, fennállása óta először lépte át a 8 milliárd eurós díjbevételi szintet. Az adatok alapján a kelet-közép-európai régióban működő tagvállalatok súlyának gyors növekedése tapasztalható: míg három évvel korábban a célcsoport árbevételének csupán 38 százaléka, 2009-ben már pontosan a fele származott a régió országaiból. Az üzletági megoszlást vizsgálva, a 8 milliárd euró összeget meghaladó díjbevétel 57,5 százaléka nem-életbiztosítási, 43,5 százaléka az életbiztosítási terület tevékenységéből származott.

 

A kormányzati segítség igénybevétele, külső tőkepótlás nélkül elért tavalyi pénzügyi eredmények igen biztatóak: az adózás előtti 441,25 millió euró nagyságú profittal a VIG meghaladta a profitabilitás szempontjából kiemelkedőnek számító 2007. évi eredményét.

 

A 2009. évi pénzügyi számok ismeretében a VIG menedzsmentje megerősítette az idei évre vonatkozó várakozásait, miszerint az adózás előtti nyereséget illetően legalább 10 százalékos, míg a díjbevételek tekintetében egyszámjegyű növekedést prognosztizálnak.


A cégcsoport terjeszkedése 2010 első felében is tovább folytatódik: a közép-kelet-európai régió vezető biztosítási csoportjaként, a VIG montenegrói piacra való belépésével, 24-re bővül a tagországok száma. A cégcsoport Litvániában az idei év elején nem-életbiztosítási tevékenységgel, míg Olaszországban gépjármű felelősségbiztosítással bővítette meglévő portfólióját.

 

* * *

 

Az UNION Biztosító

 

A hazai biztosítási piac felső harmadába tartozó UNION Biztosító a bécsi székhelyű, tőzsdén jegyzett Vienna Insurance Group cégcsoport tagja. A több csatornán elérhető, széleskörű termékpalettája keretében az UNION Biztosító lakossági, vállalati, valamint intézményi ügyfelei számára kínál innovatív, egyedi igényeknek megfelelő biztosítási megoldásokat. E megoldások érintik a hosszú távú befektetési célokhoz, váratlan helyzetekre való anyagi felkészüléshez, magas színvonalú egészségügyi ellátás biztosításához, féltve őrzött otthon és vagyontárgyak védelméhez, vagy vállalkozások, vállalatok és intézmények vagyon-, felelősség- és gépjármű-biztosítási igényéhez kapcsolódó sajátos szükségleteket egyaránt. Üzleti aktivitása mellett a társadalmi szerepvállalásra is kiemelt figyelmet fordít.

 

Az UNION Biztosító 2009-ben, 11 százalékos növekedést követően, 28,8 milliárd forint díjbevételre tett szert, adózás előtti eredménye pedig a 32 százalékos bővülés nyomán 1 milliárd forint fölé emelkedett.

 

A Vienna Insurance Group (VIG) Közép-Kelet-Európa egyik vezető biztosítási csoportja: 23 országban, mintegy 23 ezer alkalmazottal közel 50 biztosítótársaságot működtet.

 

Vienna Insurance Group

 

A tőzsdén jegyzett bécsi központú Vienna Insurance Group (VIG) egyike Közép-Kelet-Európa vezető biztosítási csoportjainak. Az ausztriai anyavállalaton kívül a Vienna Insurance Group leányvállalatokon keresztül az alábbi országokban folytat biztosítási tevékenységet: Albánia, Bulgária, Csehország, Észtország, Fehéroroszország, Grúzia, Horvátország, Lettország, Lengyelország, Liechtenstein, Litvánia, Macedónia, Magyarország, Németország, Románia, Oroszország, Szerbia, Szlovákia, Törökország és Ukrajna. A csoport Olaszországban és Szlovéniában is rendelkezik fiókképviseletekkel. Az osztrák piacon a Vienna Insurance Group (VIG) a Wiener Städtische Versicherung, a Donau Versicherung és a Sparkassen Versicherung vállalatokkal képviseli magát.


Lépjen kapcsolatba velünk!