A jelenlegi gazdasági helyzetben a vállalatok, potenciális káreseményeiket kezelendő, egyre inkább a megelőzésre alapoznak és a biztosítások nyújtotta védelmet választják az utólagos, általában hitelkonstrukción alapuló megoldás helyett. A felelősen működő társaságok a vállalati kockázatkezelés egyik eszközeként tekintenek vagyon- és felelősség-biztosításukra, hiszen egy átlagos magyar vállalkozás számára tőkehelyzete miatt nehézséget jelentene előteremteni vagyontárgyai pótlásának pénzügyi fedezetét, helytállni kártérítési kötelezettségei terén – mutat rá az Union Biztosító szakértője.
A vagyonbiztosítások jellemzően év elején esedékes fordulónapja körül elsősorban a vagyontárgyakban bekövetkezett változások indokolják a szerződésváltozásokat. A kibővült vagy lecsökkent vagyoni kör, az egyes kockázatokra vonatkozó kártérítési limitek módosulása miatt mindenképpen indokolt a biztosítási fedezet felülvizsgálata az évfordulót megelőzően. A vállalkozások egy káresemény bekövetkezése után alapvetően két forrásból tudják finanszírozni a kár előtti állapot helyreállítását: vagy utólagos - jellemzően hitel - finanszírozást választanak, vagy előre gondoskodnak a szükséges pénzügyi források rendelkezésre állásáról egy biztosítással. A jelenlegi gazdasági helyzetben az Union Biztosító, mint e terület jelentős szereplője, úgy látja, hogy a felelősen gondolkodó, stabilan működő társaságoknál egyre inkább e második megoldás kerül előtérbe, a cégek a vállalati kockázatkezelés egyik eszközeként tekintenek vagyonbiztosításukra. „Egy átlagos magyar vállalkozás számára tőkehelyzete miatt nehézséget jelentene előteremteni a vagyontárgyak, vagy az elszenvedett károk pótlásának pénzügyi keretét, ezért a biztosítással e kockázatokat kívánja csökkenteni” – értékel Tóth István, az Union Biztosító igazgatósági tagja.
A vállalati biztosítások egyes elemei állandónak mondhatók, míg például a munkáltatói felelősségbiztosítást már csak egy szűkebb kör kezeli prioritásként. Az Union szolgáltatásai a magyar vállalati szféra igényeit és pénztárcáját tükrözik. A hazai piaci tapasztalatok alapján került kialakításra többféle szolgáltatási csomag a keresett ár-érték aránynak megfelelően, legyen szó kereskedelmi, szolgáltatói, vagy éppen gyártói tevékenységről. A vállalatok védelmének testre szabása pedig a cégek adottságainak alapos feltérképezését követően megvalósítható, hiszen lehetőség van az egyedi paraméterek figyelembevételére is.
A vállalatok élnek a lehetőséggel, és az egyénre szabott megoldást igénylik, akár külső szakembert is bevonva a valós kockázatok feltárásához. Számos esetben a vállalkozás által használt ingatlan tulajdonjoga nem a biztosítotté, miközben az ingatlan felújítására, berendezésére, speciális kialakítására a cég költött, ezért erre érdemes biztosítást kötnie. „Biztosítható például az ügyfél szabadban vagy pincében tárolt árukészlete, ha erre van speciális indok és igény. A vállalat felelőssége kiterjedhet a bérmunkára, munkaerő-kölcsönzésre is, ha ez a szerződő társaság számára fontos kockázatok közé tartozik”- emeli ki Tóth István.
Bár az utóbbi években keresettebbé vált, ám a hazai vállalatok még mindig csak kisebb hányada rendelkezik üzemszünet-biztosítással, amely pedig a vagyonbiztosítás egyik fontos kiegészítő eleme lehet. Ez a konstrukció lényegében a káreseményből eredő közvetlen dologi károk okozta veszteségek fedezésén túl a pénzügyi veszteségek fedezésére képes; így a kárból következő addicionális költségekért, az elmaradt nyereségért is helytállhat. Főként termelő cégeknél van nagy értéke, ahol az e körbe tartozó, a dologi károkat általában nagyságrendekkel meghaladó tételek költségeit képes a biztosítás téríteni, és a társaság az üzletmenetet mielőbb a káresemény előtti színvonalra fel tudja hozni. A vállalatok számára a termelő munka helyreállításáig kieső bevételek és keletkező költségek kezelése jelenti a legnagyobb problémát, ami akár el is lehetetlenítheti a cég működését.
***
Az UNION Biztosító
A hazai biztosítási piac felső harmadába tartozó UNION Biztosító a bécsi székhelyű, tőzsdén jegyzett Vienna Insurance Group cégcsoport tagja. A több csatornán elérhető, széles körű termékpalettája keretében az UNION Biztosító lakossági, vállalati, valamint intézményi ügyfelei számára kínál innovatív, egyedi igényeknek megfelelő biztosítási megoldásokat. E megoldások érintik a hosszú távú befektetési célokhoz, váratlan helyzetekre való anyagi felkészüléshez, magas színvonalú egészségügyi ellátás biztosításához, féltve őrzött otthon és vagyontárgyak védelméhez, vagy vállalkozások, vállalatok és intézmények vagyon-, felelősség- és gépjármű-biztosítási igényéhez kapcsolódó sajátos szükségleteket egyaránt. Üzleti aktivitása mellett a társadalmi szerepvállalásra is kiemelt figyelmet fordít. 2010. évi üzleti tevékenysége nyomán immár harmadik alkalommal érdemelte ki a legjobb üzleti márkákat fémjelző Business Superbrands díjat. Az UNION Biztosító 2010-ben 24,6 milliárd forint díjbevételre tett szert.
A Vienna Insurance Group (VIG) Közép-Kelet-Európa egyik vezető biztosítási csoportja: 25 országban, mintegy 25 ezer alkalmazottal közel 50 biztosítótársaságot működtet.
Vienna Insurance Group
A tőzsdén jegyzett bécsi központú Vienna Insurance Group (VIG) egyike Közép-Kelet-Európa vezető biztosítási csoportjainak. Az ausztriai anyavállalaton kívül a Vienna Insurance Group leányvállalatokon keresztül az alábbi országokban folytat biztosítási tevékenységet: Albánia, Bulgária, Csehország, Észtország, Fehéroroszország, Grúzia, Horvátország, Lettország, Lengyelország, Liechtenstein, Litvánia, Macedónia, Magyarország, Németország, Románia, Oroszország, Szerbia, Szlovákia, Törökország és Ukrajna. A csoport Olaszországban és Szlovéniában is rendelkezik fiókképviseletekkel. Az osztrák piacon a Vienna Insurance Group (VIG) a Wiener Städtische Versicherung, a Donau Versicherung és a Sparkassen Versicherung vállalatokkal képviseli magát.