Tisztelt Ügyfelünk!
Szeretnénk az Ön segítségére lenni a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításhoz kapcsolódó baleseti adó mind teljesebb körű megértése céljából. Az alábbi fontos információkat ajánljuk figyelmébe az új adóval kapcsolatban.
2012. január 1-jétől a gépjármű-felelősségbiztosítás díját 30%-os baleseti adó terheli, amelyet a 2011. évi CIII. törvény alapján a biztosítónak kell beszednie, és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részére továbbítania.
2012-től a díjjal együtt számlázzuk az adót is, a számlán külön tüntetjük fel annak összegét.
Ha Ön már korábban befizetett olyan díjat, amely a 2012. évre (is) vonatkozik, akkor a 2012. évre vonatkozó díjrészlet adóját utólag, pótlólag számlázzuk.
Ha az adót határidőig nem fizeti ki, akkor szerződése díjnemfizetés okkal szűnik meg, mivel a törvény szerint, aki a biztosítási díj és a megállapított adó együttes összegénél kevesebbet fizet, úgy kell tekinteni, hogy részben vagy egészben a megállapított adót fizette meg. Ez súlyos következménnyel jár:
-
Biztosítási védelem hiányában a gépjárművel okozott károk a gépjármű üzembentartóját terhelik.
-
A díjnemfizetés miatt megszűnő kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződésről a biztosítónak kötelessége értesíteni a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalát, amely akár a gépkocsi forgalomból való kivonásáról is intézkedhet.
-
Új szerződés kötése esetén a fedezetlen időszakra fedezetlenségi díjat kell fizetnie, amelynek díja általában magasabb, mint a biztosítási díj.
-
Abban az esetben, ha a gépjármű eladásáig vagy forgalomból történő kivonásáig nem köt új biztosítási szerződést, akkor a baleseti adó bevallási és befizetési kötelezettségének a szerződőnek önadózóként közvetlenül a Nemzeti Adó- és Vámhivatal felé kell eleget tennie.
Részletes tájékoztatásért kérjük, olvassa el a Magyar Biztosítók Szövetségének alábbi tájékoztatóját:
Az Országgyűlés 2011. november 21-én fogadta el „A népegészségügyi termékadóról szóló 2011. évi CIII. törvény (Neta tv.) kiegészítéseként a baleseti adó bevezetésére vonatkozó törvényi szabályozást. A törvényjavaslat indokolása szerint az egészségügy forrásainak bővítése érdekében kerül sor az új adónem bevezetésére.
Az új adó esetében az adókötelezettség azokat érinti, akikre a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló törvény (Gfbt.) szerinti biztosítási szerződéskötési kötelezettség vonatkozik, azaz az adó alanya a szerződést kötő személy vagy szervezet.
Az adókötelezettség a biztosítási időszak első napján keletkezik, és utolsó napján szűnik meg. Ha a díj meg nemfizetése miatt a gépjármű forgalomból való kivonása iránti eljárás indul, akkor az adókötelezettség a gépjármű forgalomból való kivonása napján szűnik meg.
Az adó megállapítására, beszedésére, bevallására és befizetésére a törvény a biztosítót kötelezte. Ön, mint szerződő pedig kötelezett az adó biztosító részére történő megfizetésére. A biztosítónak a megállapított adót a törvény 2012. január 1-i hatálybalépését követően 2012. január 1-jén vagy későbbi időpontban esedékes biztosítási díjjal, díjrészlettel együtt kell beszednie, annyi részletben és olyan arányban, ahány részletben és amilyen arányban Ön a díjat fizeti.
Az adó alapja az éves kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díj, de a kirótt – a „normál” biztosítási díjnál jóval magasabb - fedezetlenségi díj után is meg kell fizetni az adót. Az adót továbbá a türelmi időre is be kell szednie a biztosítónak, ilyen esetben az adó alapja szintén a fedezetlenségi díj lesz. Határozott tartamú biztosítási szerződések esetében az adó alapja a határozott időtartamra megállapított egyszeri biztosítási díj.
Amennyiben az eredetileg megállapított biztosítási díj változik, abban az esetben a baleseti adó is arányosan változik, a díj növekedése esetén pótlólagos befizetési kötelezettsége keletkezik, csökkenése esetén adó visszatérítés illeti meg, amelyet a biztosító a visszatérített díjjal együtt visszatérít Önnek. Ugyanez az eljárás akkor is, ha Önnek valamilyen okból (pl. érdekmúlás) a befizetett biztosítási díj, vagy annak egy része visszajár.
Az adó mértéke az adóalap 30 %-a, de az adó nem lehet több, mint a biztosító kockázatviselésével érintett időtartam naptári napjaira naponta legfeljebb 83 forint/gépjármű.
Amennyiben Ön a törvény által előírt, a biztosító által megállapított baleseti adót és biztosítási díjat a biztosítónak megfizette, abban az esetben nincs további tennivalója az adóval kapcsolatban, a többi a biztosító dolga (adó befizetése és bevallása.)
Ha a biztosítási díj és a megállapított adó együttes összegénél kevesebbet fizet, akkor ezt a törvény szerint — a baleseti adó megfizetésének elsődlegessége miatt — úgy kell tekinteni, hogy részben vagy egészben a megállapított adót fizette meg. Ilyenkor a biztosító felszólítást fog küldeni Önnek, amelyben kérni fogja a hiányzó biztosítási díj, illetve baleseti adó megfizetését.
Hasonló a helyzet akkor is, ha szerződésének a 2011. év folyamán esedékessé vált és megfizetett díjának/díjrészletének egy része már a 2012. évre is részlegesen fedezetet nyújt. Ilyen esetben a biztosító felszólítást fog küldeni Önnek, hogy a 2012. évre vonatkozó - időarányosan számított - biztosítási díjrészlet után az adót egy összegben pótlólag fizesse meg. Ha ezt Ön nem fizeti meg, akkor szerződése a baleseti adó elsődlegessége miatt díjhiányossá válik és az évforduló előtt megszűnik.
Ha a felszólításnak eleget tesz, akkor a továbbiakban sincs dolga az adóval, ha viszont elmulasztja a befizetést, abban az esetben a biztosítási díj (fedezetlenségi díj) és az adó összegénél alacsonyabb összeg megfizetése a biztosítási szerződés megszűnéséhez vezethet! Ez több súlyos következménnyel jár, ezért javasoljuk, hogy mindenképp kerülje el ennek a helyzetnek a bekövetkezését.
Ha a biztosító a baleseti adót a fedezetlenségi időtartamra, a türelmi időre nem tudta beszedni, akkor a biztosítási díjjal le nem fedett időtartamra az adót a törvény szerint Önnek, az adó fizetésére kötelezettnek önbevallással kell az adóhatóság felé teljesítenie a gépjármű forgalomból történt kivonását, vagy az üzembentartó személyében bekövetkezett változást követő hónap 15. napjáig. A biztosító a kockázatviselése megszűnésétől számított 15 napon belül igazolást ad Önnek arról, hogy az adó mely napig van megfizetve.
Ebben az esetben Önnek a biztosítási díjjal le nem fedett teljes időtartamra az adót a napi fedezetlenségi díjtétel alapul vételével kell megállapítania, megfizetnie és bevallania. A fedezetlenségi díjtételek mértékéről a MABISZ honlapján (www.mabisz.hu) az Ügyfélszolgálat menüpont alatt tájékozódhat.
Az adóval kapcsolatos adóhatósági feladatokat az állami adóhatóság látja el. Önbevallás esetén az adóhatóság által rendszeresített nyomtatványon kell az adót bevallani, illetve – a visszatérítés feltételeinek fennállása esetén – visszaigényelni.